Most,hogy újra itthon vagyok minden a régi lehet.Klausék még nem kerestek mert ha keresnének már meg is találtak volna.Lehet hogy nem is voltam olyan fontos nekik?Lehet hogy csak egy játék voltam?De ez már mindegy mert végre újra itt lehetek Elenával,és Damonnel.Most még neki is örültem pedig nem vagyok oda érte.De hálás vagyok neki amiért megvédte Elenát amíg én Klaus fogságában voltam.Talán meg kéne köszönnöm neki...Lementem a nappaliba és Damon éppen konyakot iszogatott és a naplómat olvasgatta.Kivételesen nem szóltam rá,hadd örüljön.
-Damon,mondanom kell valamit.
-Mondjad...mi rosszat tettem ebben az egy éjszakában?-mondta szokásos gúnyos hangnemében.
-Csak meg akartam köszönni hogy vigyáztál Elenára a távollétemben.Szép dolog volt tőled...-mondtam lehajtott fejjel.
-Igazán nincs mit,nem érted tettem hanem mert szeretem úgyhogy ne köszönd.-tovább olvasott.
-De én akkor is hálás vagyok érte..-karba tettem a kezem.Ő felnézett rám majd vissza a naplómra.Az 1864-es évekbeli naplómat olvasta.
-Nem is zavar hogy a naplódat olvasom? De tetszik amiket beleírsz...olyan költői.-kivillantotta a fogait.Elena fent volt Damon szobájában én meg felmentem hozzá.Csak ült az ágyon és naplót írt.Leültem mellé és átöleltem.
-Mit csinálsz?-kérdeztem.
-Csak naplót írok...de már befejeztem.-rám mosolygott édesen.Úgy szerettem amikor így mosolygott majdnem elolvadtam tőle és visszamosolyogtam.
-Annyira örülök hogy visszajöttél.
-Én is...hiányoztál,hiányoztatok.-a többes szám alatt Damont érettem mert ő is hiányzott egy kicsit bevallom.
-Hogy hogy el tudtál szökni?-kérdezte értetlenül.
-Hát...csak rád tudtam gondolni minden nap és egyszer csak úgy döntöttem hazajövök.-mosolyogtam.Aztán kopogtak és nekem kellett lemennem és kinyitnom mert Damon nem volt hajlandó.(:P) Mikor kinyitottam egy fiatal fiú állt az ajtóban,a ruhái széttépve.
-Jól vagy,öreg?-kérdeztem aggódva mire ő összeesett.Becipeltem és lefektettem a kanapéra.1 óra múlva fel is ébredt és azt hajtogatta hogy valaki követi.Mikor lehiggadt kérdezgetni kezdtem.
-Hogy hívnak?
-David....David Wolf.-mondta köhögve.
-És ki tette ezt veled?
-A leggonoszabb ember ezen a földön.
-Jó..de mi a neve?
-Mark....Mark Salvatore.-A Salvatore szó hallatán nagyon megijedtem.Mark bátyánk már nagyon régen meghalt tudtom szerint.
-Ez biztos?-kérdeztem rémülten.
-Teljesen biztos.-lassan begyógyultak a sebei és tudtam hogy nem ember.
-Mi vagy te?
-Vérfarkas.Te pedig vámpír...és a testvéred is.-ránézett Damonre.
-Igen...de mi segítünk neked.Nem az ellenségeid vagyunk.
-Mi a neved?-kérdezte.
-Stefan....Salvatore.-mondtam halkan.
-Na nee! Salvatore? Nem ti Mark öccsei vagytok igaz?-megrémült.
-Igen...de ki nem állhatjuk őt így veled vagyunk.Érted?
-Értem...-már teljesen felépült és láttam már az egész arcát tisztán.Fiatal fiú volt olyan 18 éves lehetett.Adtam neki kaját meg italt és mindent elmondott,amit Markról tudott.Mindeddig azt hittem hogy Mark meghalt 1860-ban,amikor is elütötte egy autó a szemem láttára.Nem tudom elképzelni hogy még él.De ha igaz,akkor Elenára ettől a perctől fogva nagyon kell vigyázni.Mark már nyilván tudja hogy itt vagyunk ezért küldte ide Davidet sebzetten hogy megrettenjünk tőle.Szóltam Damonnek és ő megígérte hogy segíteni fog mindenben.Egy ember van a világon,akitől még Damon is fél....ez az ember pedig Mark,aki mindkettőnknél idősebb volt.Elmondtam Elenának a helyzetet és ő nagyon megrémült de megígértem neki,hogy vigyázunk rá és bemutattam neki Davidet is.Felkészülten vártuk Markot sejtvén hogy egyszer csak betoppan,de nem így lett és én egyre idegesebb lettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése